Barion Pixel

Több van benned

9kicsi

Vendégségben az MTV-ben

 

Október 16-ára meghívást kaptunk a MTV Család-Barát Magazin műsorába a Jobb agyféltekés gyermek rajztanfolyam kapcsán, ahova elkísért három nagyon bátor kis tündér: Langmár Lili (8), Kollin Sára (9) és Franyó Szonja (13).

A felvételre a tv jóvoltából taxival érkeztünk és a szigorú beléptetés után izgatottan foglaltuk el a helyünket a stúdióban, ahol a két órás műsor alatt végig rajzoltunk, hogy be tudjuk mutatni a tanfolyamon tanult technikákat.

Smink, haj, mikrofonok, rajzeszközök, minden a helyén ÉS FELVÉTEL!

Kamera forog, fények, zene, mozgás, ragyogó szemek, érdekes események és közben alakulnak a csodálatos alkotások.

jobb_agyfeltekes_rajz_mtv

Alig pár perc után már ott is terem a gyönyörű, vidám riporternő és rögtön faggatni kezdenek bennünket a hihetetlennek tűnő gyermek rajzokról. Csodálattal nézik az asztalon elterülő alkotásokat. Ez tényleg lehetséges?!  

Sára (9) ragadja magához lelkesen a mikrofont

Kíváncsiskodó kérdezősködésükre, és a Riporternő nagy meglepetésére Sára ragadja magához lelkesen a mikrofont egy elegáns mozdulattal, s elmeséli, hogy bizony ő korábban nem tudott szépen rajzolni, de megtanulta, hogy bíznia kell Önmagában és menni fog, és bizony ma már szépen rajzol. Sőt nagy büszkeséggel megmutatja a tanfolyam előtti és utáni rajzait is, amin látszik a nagy változás.

10 kicsi

Erre egy felnőtt is képes?

Riporterünket természetesen nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy vajon erre egy felnőtt is képes? 🙂 Mi már Művészházas Jobb agyféltekés rajzolók minden kétséget kizárólag tudjuk a választ, hogy IGEN. Alig pár nap alatt bárki: legyen fiatal, vagy idős, jogász, vagy fodrász képes megtanulni ezt a technikát.

Ha szeretne megtanulni jól rajzolni, ha új technikákat tanulna, ha más látásmódra, vagy kikapcsolódásra vágyik, esetleg önbizalmát növelné, kreatív oldalát erősítené, akkor a Jobb agyféltekés rajztanfolyam Neki szól itt a Művészházban.

13 kicsi

A rövid beszélgetést követően újra az alkotásé a terep, s annak ellenére, hogy a felvétel mozgalmai igen érdekesek volt a lányok: Lili, Sára és Szonja elmélyülten rajzoltak.

A műsor felére Lili rajza már el is készült és “ország” előtt napvilágot látott a nagy gonddal készült alkotás. Szonja alapos, minden részletre kiterjedő rajza simán bármelyik felnőtt rajzával versenyre kelt volna. Sára pedig rajzán túl beszámolójával varázsolt el minket.

Életre szóló élményekkel tértünk haza az MTV-ből

Életre szóló élményekkel gazdagon tértünk haza az MTV-ből, ahol egy országnak mutathattuk meg, hogy milyen csodákra képesek már a gyerekek is.

Nagyon büszke vagyok nem csak a három bátor lányra, hanem minden Művészházas diákra, akik mind hasonló gyönyörű képeket alkottak már számtalanszor a tanfolyamon.

Mert mi már tudjuk: Nincs olyan, hogy rossz rajzoló, mert BÁRKI megtanulhat szépen, élethűen rajzolni! 🙂

kicsi vég

Sok szeretettel várunk minden olyan gyermeket, aki most úgy gondolja, hogy nem tud szépen rajzolni, de vágyik rá, hogy az ő képét is megdicsérjék és azokat, akik most is szépen rajzolnak, de szeretnének újabb trükköket megtanulni és tovább fejleszteni magukat.

A teljes felvételt ide kattintva tudod megnézni.

Szeretettel:

Doszpod Kata

Fejlesztenéd, frissítenéd rajztudásod?

INGYENES Online rajztanfolyam!

  • 11+1 gyakorlati TIPP
  • Azonnal alkalmazható technikák
  • Az alapoktól a portré rajzolásig
  • A papír kiválasztásától a kész rajzod fotózásáig
  • Többek között megtanulod a tökéletes portré 9 titkát és
  • megtudod, hogy melyik a hozzád illő árnyékolási technika, valamint
  • mi az a 10 végzetes hiba, amit semmiképp ne kövess el!
Iratkozz fel most és tanuld meg a technikákat!

 

Írd be a neved, e-mail címed és legyél Te is birtokosa a Tudásnak!

Iratkozz fel MOST INGYENES Online RAJZTIPPjeinkre!

Írd be a neved, e-mail címed és hamarosan érkeznek is az első tippek!

Kattints és iratkozz fel most!”

 

Remélem érdekesnek találtad a cikket és tudtam segíteni a fejlődésedben! Ha további kérdésed lenne a témával kapcsolatban, vedd fel velünk a kapcsolatot és mi segítünk Neked! Hasznosnak találtad cikkünket? Oszd meg másokkal is, a közösségi oldalon!