Sikertörténetek

S látom, ahogy lelki gátakból épült falak omlanak a Művészházban le.
“Sokszor látok másokat, akik szeretnék maguknak bizonyítani, hogy nem botkezűek. Azért megy a Művészházba, mert valamikor azt mondták neki, hogy tehetségtelen. Mint annyi ember gyerekként magába zárkózik, mert egy valaki azt mondta, hogy te nem vagy jó semmire, nem tudsz énekelni, rajzolni, táncolni stb. S látom, ahogy lelki gátakból épült falak omlanak a Művészházban le. Mindegy, mit tanítanak az iskolában, a tanfolyamon, ha ráébredsz, hogy a tudással több leszel és még többet adhatsz másoknak. Egy rajztanfolyam persze önmagában nem fog eljuttatni oda, hogy bármit lerajzolj. Mert azt csak magadtól várhatod. Kinek mennyi ideje van, úgy fejlődik, ügyesedik. Amikor a jobb …
Példamutatóan tanítanak!
Imádom az online képzéseket. Minden képzésetek nagyon szuper. Nagyon hálás vagyok a Művészháznak és a csodálatosan kiváló Oktatóknak, mert példamutatóan tanítanak! Hálásan köszönök mindent. Legjobbakat Mindenkinek! Szeretettel: Kata

Kamaszlányként kíváló keramikus művész-rajztanárom volt: Paulínyi Mária, akivel nagyon sokat rajzoltam együtt, imádtam ezt az elfoglaltságot. Ma már három felnőtt gyermekem van. Gyerekkorukban mindig volt miről gondoskodnom…. Teljesen lefoglaltak a gyereknevelés feladatai…. Ők meg csak azt hallották tőlem állandóan, hogy “Ha nyugdíjas leszek, lesz egy műtermem és rajzolni, festeni fogok!” …..és el is jött a várt nap! Kaptam tőlük egy ceruza- festék- és ecsetkészletet, állvánnyal, palettával, festőköténnyel……. Ééééés: Betettem a fiókba! Évekig ott lapultak….. Egyszercsak azt vettem észre, hogy a hétvégeken unatkozom…. Ekkor szembejött velem az interneten a közeli Művészház hirdetése a jobb agyféltekés tanfolyamról! Megérett bennem a vágy, …
Szerencsésen rátok akadtam
“A kor előrehaladtával úgy gondoltam, hogy visszatérek régi álmomhoz és rajzolni, festeni, alkotni fogok. Számtalan lehetőség kínálkozott: online tanfolyamtól kezdve, remek videókon át sok izgalmas dolog van e témakörben. Vannak persze zsákutcák is oda kell figyelni mit választ az ember. A jobb agyféltekés rajzolásról már régóta tudok és így kezdtem el keresgélni és szerencsésen rátok akadtam. Sok sok lehetőség közül választottalak ki titeket. Nem bántam meg! Remek oktatók, kulturált tér és kedves emberekre találtam nálatok.” Ferenczy Anikó

Kíváncsian vártam, hogy mi sül ki a végére és elképesztő!
“Az online jobb agyféltekes rajztanfolyam végére értem és szeretném megosztani Veletek a végeredményt. Nagyon szerettem mindig is rajzolni, de az iskolai tanórákon kívül nem tanultam sehol, azt rajzoltam, ami jött. Kíváncsian vártam, hogy mi sül ki a végére és elképesztő. Hálásan köszönöm Nektek az élményt és azt az elégedettséget, amit a kurzus segítségével megtapasztalhattam. Biztos vagyok benne, ha begyakoroltam a tanultakat, akkor találkozunk még egy következő kurzuson :)! ui.: Alapból egy más dimenzióba visz a rajzolás, de abszolút elősegítette ezt a kellemes hangja Tomónak és a háttér zene. Szép hétvégét kívánok, Borók Tímea”

Férjem elvesztését nem tudtam volna feldolgozni ha nem találok rátok
“Nagyon hálás vagyok az oktatóknak: Kata, Andi, Tomo, akiktől eddig sok hasznos trükköt, tudást elsajátitottam. Férjem elvesztését nem tudtam volna feldolgozni ha nem találok rátok. Rajzolás alatt teljesen ki tudok kapcsolódni, így egy idő után lelkemben béke van. El sem hiszitek mennyire sokat jelent, ha elkészült egy rajz! Nagyon boldoggá tesz, ha tetszik másoknak is amit készítek. Üdv:Ilona”
Többet fejlődtem két nap alatt, mint egy másik táborban öt nap alatt
“Nagyon jó volt, hogy el tetszett magyarázni mindent. Türelmes tetszett lenni mindenkivel. Nagyon jó érzés számomra, hogy az ön szemében én lehettem egy jó rajzoló. Kívánom, hogy legközelebb is ilyen, vagy még jobb gyerekekkel legyen dolga. Többet fejlődtem két nap alatt, mint egy másik táborban öt nap alatt. Köszönöm!” Fring Petra Jobb agyféltekés rajz I.
Rájöttem, hogy még azért elég sok mindent nem tudok
“Először is nem tudtam, hogy mi fog történni a rajz II-es tanfolyamon, mivel a rajz I-en már elég sok mindent tanultunk. De aztán, amikor elkezdtünk rajzolni, és már az árnyékolásnál tartottunk, akkor rájöttem, hogy még azért elég sok mindent nem tudok. Babó Botond Jobb agyféltekés fejlesztő rajz II.
Nem tudom, mi az ijesztőbb a régi rajz, vagy az új és a régi közti különbség
“Sokat fejlődtem és nem tudom, mi az ijesztőbb a régi rajz, vagy az új és a régi közti különbség. Óriási a változás! ÓRIÁSI!! Nagyon köszönöm.” Grósz Tamara Jobb Agyféltekés Fejlesztő Rajztanfolyam II.
Megtanultam olyan trükköket, amire nem jöttem volna rá magamtól
“Nagyon jó volt ez a 2 napos rajztanfolyam, mert nagyon sok technikát tanultam és megtanultam vonalról vonalra szépen rajzolni. Nagyon sok élménnyel és tudással gazdagodtam. Megtanultam olyan trükköket, amire nem jöttem volna rá magamtól. Nekem sok gondom volt a technikákkal, de itt rájöttem több technikára, ötletre és trükkre. Lehetet az elkészült munkákra szivecskét gyűjteni és kisebb ajándékokra átváltani. Mindenkinek CSAK ajánlan tudom ezt a tanfolyamot, akik fejlesztenék rajztudásukat, vagy csak épp szeretnének újabb és újabb technikákat tanulni, vagy csak simán szeretnek rajzolni. Köszönönet minden tudásért, amit kaptam!” Liza Jobb agyféltekés fejlesztőr rajz I.
Elment a kedvem az egésznapos tévézéstől, tabletezéstől
“Egyszerűen zseniális volt! Sokat fejlődtem. A tanárom, Kata nagyon rendes velünk, nagyon türelmes. Több részletet észreveszek a világban, egy picit elment a kedvem az egésznapos tévézéstől, tabletezéstől. Egy kis önbizalmat adott, hogy “Én megtudom csinálni!”, “Én képes vagyok mindenre!“stb. Szóval összevonva: Több táborba akarok menni! Ha milliomos lennék, akkor a pénzem felét tanfolyamra költeném. Örülök, hogy itt lehettem. Sok sikert a továbbiakban!” Bréda Katica Anna Jobb agyféltekés fejlesztő rajz I.
sosem gondoltam volna, hogy így tudok rajzolni
“Nagyon örülök, hogy ennyit fejlődtem, sosem gondoltam volna, hogy így tudok rajzolni. Nagyon jól elmagyarázta az oktató a különböző technikákat, és ami még jobb: láthatóan, érthetően mutatta be. Csak pozitív élményeim vannak a tanfolyammal kapcsolatban.” Góré Boglárka Jobb agyféltekés rajz II.
S látom, ahogy lelki gátakból épült falak omlanak a Művészházban le.
“Sokszor látok másokat, akik szeretnék maguknak bizonyítani, hogy nem botkezűek. Azért megy a Művészházba, mert valamikor azt mondták neki, hogy tehetségtelen. Mint annyi ember gyerekként magába zárkózik, mert egy valaki azt mondta, hogy te nem vagy jó semmire, nem tudsz énekelni, rajzolni, táncolni stb. S látom, ahogy lelki gátakból épült falak omlanak a Művészházban le. Mindegy, mit tanítanak az iskolában, a tanfolyamon, ha ráébredsz, hogy a tudással több leszel és még többet adhatsz másoknak. Egy rajztanfolyam persze önmagában nem fog eljuttatni oda, hogy bármit lerajzolj. Mert azt csak magadtól várhatod. Kinek mennyi ideje van, úgy fejlődik, ügyesedik. Amikor a jobb …

Kamaszlányként kíváló keramikus művész-rajztanárom volt: Paulínyi Mária, akivel nagyon sokat rajzoltam együtt, imádtam ezt az elfoglaltságot. Ma már három felnőtt gyermekem van. Gyerekkorukban mindig volt miről gondoskodnom…. Teljesen lefoglaltak a gyereknevelés feladatai…. Ők meg csak azt hallották tőlem állandóan, hogy “Ha nyugdíjas leszek, lesz egy műtermem és rajzolni, festeni fogok!” …..és el is jött a várt nap! Kaptam tőlük egy ceruza- festék- és ecsetkészletet, állvánnyal, palettával, festőköténnyel……. Ééééés: Betettem a fiókba! Évekig ott lapultak….. Egyszercsak azt vettem észre, hogy a hétvégeken unatkozom…. Ekkor szembejött velem az interneten a közeli Művészház hirdetése a jobb agyféltekés tanfolyamról! Megérett bennem a vágy, …
Szerencsésen rátok akadtam
“A kor előrehaladtával úgy gondoltam, hogy visszatérek régi álmomhoz és rajzolni, festeni, alkotni fogok. Számtalan lehetőség kínálkozott: online tanfolyamtól kezdve, remek videókon át sok izgalmas dolog van e témakörben. Vannak persze zsákutcák is oda kell figyelni mit választ az ember. A jobb agyféltekés rajzolásról már régóta tudok és így kezdtem el keresgélni és szerencsésen rátok akadtam. Sok sok lehetőség közül választottalak ki titeket. Nem bántam meg! Remek oktatók, kulturált tér és kedves emberekre találtam nálatok.” Ferenczy Anikó
A FB Vip csoportban is sok segítséget, dicséretet lehet kapni
“Nagyszerűek az online tanfolyamok. Érthetően és részletesen el van minden magyarázva. A FB Vip csoportban is sok segítséget, dicséretet lehet kapni.”
Bárki számára hozzéférhető, értékes információk
“Érdekes, változatos tananyagok, jó oktatók és videók. Szeretem, hogy bárki számára hozzáférherő, értékes információk is vannak az oldalon. Az ingyenes videók is nagyon értékesek. Jól működik az esetleges problémák orvoslása is.”
Szívből önzetlen szeretetből segítenek
“Szívből önzetlen szeretetből segítenek. Egyszerű, könnyen áttekinthető minden tananyag. Hálásan köszönöm ezt a sok segítséget.”

Valach Mária
Valach Mária vagyok, Kondoroson születtem. Egész eddigi életem művészek és művészet között zajlott. Kezdődött Békéscsaba – Jókai Színház, Budapest – Nemzeti Színház, majd újra Békéscsaba. Mindig a jelmezek területén alkottam. Kipróbáltam magam a jelmeztervezésben és annak kivitelezésében is. Nagy szerelem volt! Nem gondoltam, hogy egyszer ecsetet fogok a kezembe… Azután úgy alakult, hogy nyugdíjas koromra kellett valami boldogsághormon, amit csak valami alkotó munkában tudtam elképzelni. Próbálkoztam álarcok készítésével, kiállítottam is, de nem volt ez irányú érdeklődés, hát abbahagytam. Akkor eszembe jutott, mit mondott Schéner Mihály (Kossuth-díjas festőművész) barátom! “Csak fog meg az ecsetet és hagyd, hogy bugyborékoljon az agyad, és …

Iván Gabriella
Iván Gabriella szintén a Művészház végzőse. Olvassátok sorait, micsoda sikert ért el, és ez még csak az út eleje… Figylemmel kísérjük és izgalommal várjuk további sikereit! “Az az óriási megtiszteltetés ért, hogy beválogattak egy művészeti könyvbe, melyben 30 kortárs művészt mutatnak be. Önéletrajzommal, fotómmal, és pár alkotásommal! 😀 Hihetetlen számomra, hogy olyan művészek mellett kaptam lehetőséget, akikre felnézek, és csodálom a munkásságukat! Sok oldalát mutatja be a művészetnek. Lesznek festmények, grafikák, portrék, karikatúrák, tájképek, csendéletek, hidegporcelán alkotások… stb. Fel sem fogtam még, hogy ez velem történik! Kb. 3 hét és a kezemben tarthatom ezt a számomra nagy kincset! És nektek is ismét megköszönöm, …

Dr. Perlik Alice
Dr. Perlik Alice végzősünk 2017. májusában rendezte meg, első selyem mandala kiállítása a Művészházban! Mérhetetlen büszkeség ez számunkra, hiszen Alice 3 éve kezdte bontogatni szárnyait nálunk, a Jobb agyféltekés és egyéb tanfolyamainkon. Azóta sok más képzésen is részt vett és most megtiszteltetés, hogy újra visszatérve hozzánk nálunk rendezte meg kiállítását!

Schmidt Ruth
Büszkeségünk: Schmidt Ruth, aki egy éve járt nálunk a Jobb agyféltekés rajztanfolyamon, és 2017. május 17-én nyílt meg élete első kiállítása a Duna Plázában! Ruth előtte is festett, de úgy érezte, nem tud arcokat festeni, így eljött hozzánk rajzolni tanulni, ami saját elmondása szerint nagy mértékben hozzájárult, hogy festményei sokkal kifejezőbbek és élethűbbek legyenek!