Barion Pixel

Több van benned

Belső Nyugalom Kreatív Útvonal

3 kreatív stílus, amivel megszűnik körülötted a külvilág!

Mandala, Dot Sketch, Zentangle

Látványos képek akár előképzettség nélkül!

Tökéletes választás akár kezdő rajzolóknak is, hisz a technika elsajátítása nem igényel gyakorlott rajztudást.

Mi ez a három technika?

Mandala:

A mandala szó szerinti jelentése: kör, korong. Valójában azonban ennél többet jelent. A mandala a világmindenség szimbolikus rajzolata.

Általában szimmetrikus, koncentrikusan vagy sugarasan kialakított körök mentén rajzolják vagy festik. Tetszés szerinti, de jól felismerhető rendszerben ismétlődő motívumokkal. A mandala tervezése, rajzolása, festése már önmagában is belső békével és szépséggel tölt el.

Zentangle

 zentangle  napjaink népszerű rajztechnikája. A szó jelentése a Zen – a pillanat tudatos átélése és a Tangle-kuszaság összevisszaság szavakból ered.

A technika lényege, hogy egy adott formát pillanatnyi hangulatod szerinte töltesz ki kusza, de mégis egységet öltő formákkal.

Dot Sketch

A dot sketch: szó szerinti fordításban “pont vázlat”. Amikor pontok megfelelő módon való egymás mellé helyezésével rajzolsz látványos képeket.

Legyen a kikapcsoló rajzolás a mindennapjaid része!

Veled is előfordul?

ÁLLJ MEG EGY PILLANATRA!

Mit fogsz megtanulni?

Mandala készítés 4+1 technikával:

Mandala Online Tanfolyam 1. modul:

Mandala Online Tanfolyam 2. modul:

Te is megérdemled a nyugalmat és a kikapcsoldást!

Mandala Online Tanfolyam 3. modul:

+1 BÓNUSZ MODUL: Pontmandala

A mandala készítés egy különleges és napjainkban igen divatos stílusa a pontmandala.

Alkotás közben különféle méretű, bizonyos módon elhelyezett pontokkal festékfoltokat helyezel fel a felületre és így keletkezik a papíron egy látványos alkotás.

A Mandala Tanfolyam Online keretein belül most bónuszként kapod meg ezt a technikát!

És még ennél is többet!

Dot Sketch technika:

Zentangle stilus

Miért érdemes ezt választanod?

10+1 OK:

Ki lesz az oktatód?

A tanfolyamon Tombor Andrea fog téged végigkalauzolni. Andi tapasztalata nélkülözhetetlen lesz hogy sikerélményed legyen egyből. 

Andi specialitása, hogy könnyen érthetően és barátságosan mondd el mindent így könnyedén és tűpontosan mutatja meg számodra az utat lépésről-lépésre.

Emberismerete sokaknak azonnal kitűnik, így száraz technikák helyett már a videókkal is többet fogsz kapni mint egy tananyag.

Így biztosan használható, varázslatos tudást kapsz a hétköznapok kezelésére.

Miben segít neked a Belső Nyugalom Kreatív Útvonal?

Mit mondanak végzőseink a tanfolyamainkról?

Örökös hozzáférés

….így akkor alkothatsz, amikor csak kedved tartja.

Korlátlan ismétlés

…így annyiszor nézheted meg ahányszor csak szeretnéd

Saját tempóban haladás

….így akkor kezdhetsz hozzá, amikor neked a legalkalmasabb

A világ bármely pontjáról nézhető

…akár az Eiffel torony tetejéről is 🙂 

Művészház VIP tagság

…  a tanfolyamra való jelentkezést követően te is taggá válhatsz a Művészház VIP zárt csoportunk alkotó közösségének.

Sikegarancia

Milyen eszközökre lesz szükséged?

Mandala: alapok

Mandala: akrill festés

Mandala: akvarell festés

Pontmandala

Zentangle és Dot Sketch

Nézz bele a Belső Nyugalom Kreatív Útvonaladba:​

Mandala

Zentangle

Dot Sketch

tökéletes ajándék jobb agyféltekés rajzolás

+4 BÓNUSZ!

Ráadásként a 2 tanfolyam mellé 4 BÓNUSSZAL IS MEGLEPÜNK!

PONT MANDALA készítés modul

A mandala készítés egy különleges és napjainkban igen divatos stílusa a pontmandala.

Alkotás közben különféle méretű, bizonyos módon elhelyezett pontokkal festékfoltokat helyezel fel a felületre és így keletkezik a papíron egy látványos alkotás.

A Belső Nyugalom Kreatív Útvonal keretein belül most bónuszként kapod meg ezt a technikát!

Szabadkézi rajzolás alapok modul

Második BÓNUSZKÉNT meglepünk a szabadkézi rajzolás alapok modullal.

Itt megtanulsz egy nagyon könnyen követhető elvet, hogy hogyan kezdj el rajzolni, ha szabad kézzel szeretnéd a körvonalakat elkészíteni.

Zentangle színező készítő modul

Harmadik BÓNUSZUNK keretében a színező készítéssel is megismerkedsz.

Tökéletes indulás kezdő rajzolónak. A Zentangle alapjaival elsajátítod a saját színező alkotásának képességét is. Ami nagyszerű személyre szabott ajándék lehet barátaid, családtagjaid számára. Egy ilyen kreatív ajándékkal  duplán szerzel örömet, hisz élmény az elkészítése és a megajándékozott is örül a személyes figyelemnek.

29+1 Kreatív Zentangle mintagyűjtemény

Együtt rajzolsz meg lépésről-lépésre az oktatóval 29+1 különféle zentangle mintát.

Így bőséges alapod lesz, ha jövőben Zentangle képeket szeretnél rajzolni.

Gyakran ismételt kérdések:

A tanfolyamhoz nem szükséges előképzettség.

Az online tanfolyam 12 éves kortól ajánlott.

A megrendelést követően e-mailen azonnal megkapod a belépéshez szükséges információkat, így akár azonnal kezdheted az alkotást.

Ezek segítségével tudsz majd bejelentkezni  a www.muveszhaz-online.com weboldalon, ahol a videókat és a hozzájuk tartozó feladatokat láthatod korlátlan hozzáféréssel.

A tanfolyamhoz korlátlan ideig hozzáférsz, így nem szükséges azonnal elkezdened. A videókat tesztszőlegesen bármikor nézheted, félbehagyhatod és újraindíthatod.

Teljesen saját időbeosztásod szerint haladhatsz rajtuk.

Nem. A tanfolyam rövidebb blokkokból tevődik össze,  azokat bármikor megállíthatod és később is folytathatod. Az online tanfolyam oldalai között könyvszerűen tudsz haladni.

A videók korlátlan hozzáférésűek, nem járnak le.

Rendeld meg most akár részletfizetéssel

Belső Nyugalom Kreatív Útvonal

csomagajánlat

részletfizetés

67800 Ft
39990 Ft egyszeri
  • Mandala: Belső Nyugalom Varázsa 39990 Ft
  • Zentangle – A jelen-lét művészete 18 610 Ft AJÁNDÉK
  • Dot Sketch: pöttyözős rajztechnika 9 200 Ft AJÁNDÉK
  • Sikergarancia
  • Korlátlan hozzáférés
  • 1. BÓNUSZ: Pontmandala Modul
  • 2. BÓNUSZ: Zentangle Színező Készítése
  • 3. BÓNUSZ: 29+1 Kreatív Zentangle mintagyűjtemény
  • 4. BÓNUSZ: Szabadkézi Rajzolás Alapok
  • Utolsó részlet után örökös hozzáférés

0% Kockázat, 100% sikerélmény
Garanciát vállalok!

Mint minden tanfolyamunkra, így erre is 100% garanciát vállalok, azaz minden kockázat nélkül lehet a tiéd a tanfolyam.

Ugyanis, ha a vásárlástól számított 30 napon belül bármikor úgy érzed, hogy a tanfolyam nem azt hozta számodra, mint amire számítottál, akkor csak írj nekünk az info@muveszhaz.com-ra és mi szó nélkül visszautaljuk a tanfolyamod díját.

Így nincs mit veszítened: 0% kockázat, 100% élvezet vár rád! Jelentkezz most!

Miért érdemes még ezt választanod?

Pénzt tudsz megspórolni

A programon részletes tudást, tippet és azonnal használható gyakorlati tanácsot kapsz töredék áron lépésről-lépésre, könnyen alkalmazható módon.

Ráadásul még az utazási, esetleg szállás költséget is megspórolod.

Rengeteg időt takarítasz meg

Mivel a technikákra nem magadtól kell sok-sok időn, elrontott rajzon és kudarcok árán rájönnöd, hanem azokat tapasztalt oktatótól instant kapod meg, így rengeteg időt spórolsz meg, hogy neked már csak az alkotás valóban élvezetes része maradjon. Háromszor annyit fogsz fejlődni kétszer olyan gyorsan.

Kipróbált, működő technikák

A több tízezer nálunk végzett résztvevő biztosítja az online tanfolyamon a valóban működőképes, kipróbált technikákat. Tapasztalt oktató vezeti a kezed alkotás közben.

Könnyen megvalósítható, gyakorlati tippek

12 éves oktatói tapasztalatunk alapján állítottuk össze számodra a gyakorlatorientált, könnyen elsajátítható technikákat, hogy töredék idő alatt szoksorosára tudj fejlődni.

Te irányítasz

A videókat saját időbeosztásod szerint akkor végzed, amikor számodra megfelelő.

Saját tempódban tudsz fejlődni. Nem kell senkihez sem igazodnod.

A lejárat nélküli hozzáféréssel annyiszor és akkor nézed meg a videókat, ahogy jól esik. Nem kell azon aggódnod, hogy mennyi időd maradt még hátra.

Kényelmes tanulás

Otthonról kényelmesen kapcsolódhatsz ki és fejlődhetsz saját időbeosztásod szerint.

Szép képminőségben nézheted a videókat, azokat profi kamerákkal vettük fel.

Korlátlan számban ismételheted a leckéket.

Kreatív Útvonal

Belső Nyugalom

Jelentkezés a tanfolyamra

Tanfolyam díja:

67.800 Ft 39.990 Ft

Foglald le a helyed most!