Barion Pixel

Több van benned

fokep3

JÁTÉKFARM – Gyermekálmok boltja

avagy egy fejlesztőpedagógus álma…

Lipóczi Tamásné Bíró Ágnes, mesél a Játékfarmról, ahol szuper kreatív, fejlesztő játékokat találtok gyerekeknek!


Mindannyian tapasztaljuk magunkon és másokon is, hogy más-más képességekkel születünk. Óvodás kor környékén már körvonalazódik, hogy van, aki jó mozgású, hajlékony, gyors. Van, aki inkább épít, majd nem mindegy miből, hisz bármiből képes kitalálni valamit. Vannak gyerekek, akiknek az egész napját a szerepjáték szövi át. Beleélik magukat egy szuperhős szerepébe, vagy anyuka szerepbe. De vannak olyan gyerekek, akik a napjuk nagy részét társas játékozással, rajzolással töltik. Már gyermekkorban fontos dolog megfigyelni gyermekeinket, hiszen ha ismerjük az érdeklődési körét, sokkal könnyebben tudunk rá hatni, könnyebb fejleszteni.

Nincs ez másképp nagyobb korban sem. Ahogy nő gyermekünk, úgy változhat is, de nagyon fontos a pozitív megerősítés. Sőt egyre fontosabb. A kamasz korral új időszámítás kezdődik és van, hogy rá sem ismerünk gyermekünkre, értetlenül állunk és fogjuk a fejünket, hogy ez most mi??? Jó ha van kialakult hobbija, sport, szakkör.

Elkötelezettek vagyunk

Törekszünk arra, hogy itt a Játékfarm-on olyan játékok legyenek, amelyek már egész kis kortól a gyermekek fejlesztése érdekét szolgálják. Portfóliónkban 0-99 éves korig lehet keresgélni a fejlesztőjátékok, társasjátékok között. Olyan játékok között keresgélhetsz, ahol nem kell figyelned arra, hogy milyen a minősége, van-e fejlesztő hatása, vajon meddig bírja ki a játék a gyermek kezei között. Fejlesztőpedagógusként arra törekszem, hogy minden képességterület fejlesztése legyen lefedve és képességterületenként, minél több fejlettségi szinten tudjuk megvalósítani a fejlesztést az itt található játékokkal akár otthon, akár óvodában/iskolában.

Finommotorika

Több olyan játékunk is van, amelyik a fejlesztés célja miatt speciális és keltik fel az érdeklődést, de olyan is van amelyik nem mondható divat-, vagy tömeg cikknek. Ilyen például a speciális Nathan ceruzafogó. Láttam, próbáltam több ceruzafogót is már, de a leghatékonyabbnak eddig ezt találtam. Igaz, nagyon figyelni kell arra, hogy hogy helyezzük a ceruzára és ezt a gyermeket is meg kell tanítani, hiszen egy helyes fogása van. És célszerű belőle legalább kettőt beszerezni, ha menet közben ceruzát kell cserélni, akkor ne kelljen kapkodnia a ceruzafogó cseréjével.

És ha a finommotorikánál szeretnék maradni, mindenképp érdemes beszélni a méhviasz tégla krétáról is, mely a kisebb gyereknek ajánlott, hiszen meg tudják fogni marokra, de az ujjaik ügyesedésével az ujjaik között is meg tudják fogni. Személyes élményeim egyike, hogy volt szerencsém egy napot eltöltenek egy Waldorf iskolában, második osztályban. Nagyon nagy élmény volt, fantasztikus pedagógus, még fantasztikusabb gyerekekkel. A betűket ezekkel a méhviaszkrétákkal gyakorolták még egészen nagy lapra, amit először bekereteztek a kréta keskenyebbik oldalával és hasonló érdekességek. Az biztos, hogy amit ebből a krétából ki lehet hozni azt kihozták.

Újdonság természetes alapanyagból

kep1

Ahogy nőnek a gyerekek és ügyesedik az ujjuk, remekül tudják használni a kavicskrétát, ami azért nagyszerű, mert úgy van kialakítva, hogy a három pontos ceruzafogásra ösztönzi az ujjakat. Mind e mellet gyönyörű színekben pompázik. Egy személyes élményem ehhez is köthető. Nyáron meghívást kaptam egy debreceni rendezvényre ahol is Oravecz András művész úr ezekkel a kavicskrétákkal, jobban mondva csak a feketével készített pár képet. A beszélgetés alkalmával megjegyezte, hogy nem volt a legegyszerűbb ezzel az eszközzel rajzolni, de nem csak az véleményem, hogy kiváló képek születtek.

Életkori sajátosságoknak megfelelő játékok, eszközök

Akár otthonra, akár iskolába keresünk egy játékot, krétát, vagy mozgásfejlesztő eszközt a gyermekünk számára vegyük figyelembe a gyermekek életkorát, érdeklődését és fejlettségi szintjét. Minden esetben legyen sikerélménye a tevékenységben, hogy ne vegye kedvét és minél nagyobb kedvvel és érdeklődéssel folytassa hobbiját.

 

INGYENES Online rajztanfolyam!

Fejlesztenéd, frissítenéd rajztudásod?

  • 11+1 gyakorlati TIPP
  • Azonnal alkalmazható technikák
  • Az alapoktól a portré rajzolásig
  • A papír kiválasztásától a kész rajzod fotózásáig
  • Többek között megtanulod a tökéletes portré 9 titkát és
  • megtudod, hogy melyik a hozzád illő árnyékolási technika, valamint
  • mi az a 10 végzetes hiba, amit semmiképp ne kövess el!
Iratkozz fel most és tanuld meg a technikákat!

 

Írd be a neved, e-mail címed és legyél Te is birtokosa a Tudásnak!

Iratkozz fel MOST INGYENES Online RAJZTIPPjeinkre!

Írd be a neved, e-mail címed és hamarosan érkeznek is az első tippek!

Kattints és iratkozz fel most!”

 

Remélem érdekesnek találtad a cikket és tudtam segíteni a fejlődésedben! Ha további kérdésed lenne a témával kapcsolatban, vedd fel velünk a kapcsolatot és mi segítünk Neked! Hasznosnak találtad cikkünket? Oszd meg másokkal is, a közösségi oldalon!