Egy pályázat, ahol mindenki nyer!

Szeretettel ajánljuk az alábbi, évek óta nagy sikerrel zajló, országos, kreatív pályázatot.

 

Idén a “SEGÍTENI JÓ, SEGÍTENI MENŐ!” témát választották. A 2020-as év számos helyen megmutatta, hogy egy különleges élethelyzetben a társak és egymás segítése milyen fontossá, kiemelkedőbbé vált.

Sok helyen tapasztaltak olyan civil összefogásokat, amik igazán példaértékűek voltak, így 2021-es pályázatuk témájának is a segítség fontosságát és felemelő erejét választották, hogy a fiataloknál is erősítsék vagy épp tovább erősítsék az összefogás, a segítség, a barátságosság és másokért való felelőlésségvállalás fontosságát.

A pályázat részleteiért kattints ide! ››››

 

Ötletek a pályázatra:

A témát szabadon, nagyon sok féle nézőpontból is fel lehet dolgozni. A segítség számtalan helyen megmutatkozhat. Íme néhány téma inspirációul. A segítség szólhat:

  • rokonoknak: szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek
  • szomszédoknak,
  • iskolatársaknak, pedagógusoknak,
  • barátoknak,
  • közösségeknek,
  • lakókörnyezetnek,
  • stb.

Igazán széles körben és ötletesen feldolgozható téma, amivel nem csak a pályázaton szerzett elismeréssel, de a segítéssel elért sok-sok pozitív változással is büszkélkedhetnek a pályázók.

 

Milyen korosztálynak szól a pályázat?

A pályázatot kifejezetten 3-18 éves gyerekek részére hozták létre. Mivel teljesen más alkotás várható egy 3 és egy 18 éves gyerkőctől, így külön értékelik az óvodások, a kisiskolások, felsősők, középiskolások/gimnazisták és a sajátos nevelési igényűek alkotását.

 

A nevezés fajtái:

Van lehetőség egyéni és csoportos pályázatra is. S hogy minden gyermek megtalálhassa a hozzá illő kifejezési módot, így kétféleképpen is részt lehet venni rajta.

  • Vagy rajzos techikával,
  • vagy cselekedettel tudja megmutatni, hogy miként tud barátságos lenni másokhoz.

 

KATEGÓRIÁK:

Mivel a gyermekek korosztályukból fakadóan különböző alkotásokat készítenek, így több kategóriát indítanak:

  • óvodai,
  • általános iskolai alsó,
  • általános iskolai felső,
  • középiskolai pályamunkákat.

A pályázat részleteiért kattints ide! ››››

ELISMERÉS, DÍJAZÁS:

Minden induló és a díjátadón személyesen megjelenő ünnepélyes keretek között oklevelet kap! Minden pályázó számára, akik a díjátadón nem tudnak résztvenni, e-mailben küldik el oklevelét elektronikus, kinyomtatható formában.

Óvodai vagy iskolai csoportos pályázók esetén oklevelet készítenekk az óvodának, iskolának is, melyet a fentiekhez hasonló módon juttatnak el.

 

“Legjobbak a jó között” díjak

A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkák alapján az első 500 pályázót az oklevélen felül külön ajándékkal, vagyis különdíjjal lepik meg, elismerve őket, mint a legjobbak a jók között pályázók.

Pályamunkák beküldése

Az elkészült pályamunkákat, regisztrálást követően, a következő elérhetőségekre várjuk

2021. április 30.-ig

A pályázat részleteiért kattints ide! ››››